Az én tisztem ma, hogy a Mezőpaniti Önkormányzat és Porka Mezőpaniti Néptánccsoport nevében tisztelettel köszöntsem Önöket. Önöket, akik többségét már nem ébreszt ébresztőóra, akikre már nem nehezül a munkahelyi felelősség terhe, akik nyugodtan élhetnek kedvteléseiknek. Mivel mindannyiunk tágabb vagy szűkebb környezetében élnek idősek, kérem, irányítsuk figyelmünket rájuk.

Gondoljunk csak bele: melyek azok a jellegzetes élethelyzetek, amelyek meghatározzák az idősek mindennapjait? Nekik szembe kell nézniük azzal, hogy csökken testi erejük, munkabíróképességük, elveszíthetik bizonyos készségeiket, gyakran betegszenek meg, lehetne még folytatni a sort…Nem könnyű feladat idősnek lenni, és ezeket az élethelyzeteket elfogadni, ezekkel együtt élni. Mindez nem egyik napról történik a másikra, hanem a megélt idő folyamán alakul ki.

Tegyük fel a kérdést, hogy miként lehet mégis pozitívumként megélni ezt az életszakaszt? Az időskor önmagában fontos életszakasz, melyet felelőséggel és felkészülve kell megélni. Egy olyan időszak, amikor az kerül előtérbe, ami igazán számít: az egészség, a család, a béke, a harmónia. A szeretni- és veszíteni-tudás művészete egyben, melyet csak fokról fokra lehet elsajátítani.

Emlékezzünk csak vissza, miközben szüleink munkájuk miatt távol voltak, a nagyszüleink vigyáztak ránk. Eközben a nagyszülők és köztünk, unokák között pozitív cinkosság jött létre és egy mélyen nevelő hatású együttműködés. Az ilyen kapcsolatban a nagyszülő nem szabályokat mond, s nem tanításokat osztogat, hanem a saját élettapasztalatát adja át. Az idősek beszélnek a gyerekeknek a szenvedésről, betegségről, illetve adott szófordulattal a halálról is, ami az emberi élet természetes velejárója. A gyermek számára ez nagyon fontos és alapvető információ, mivel az élet teljes valóságát kel megismernie.

Felhívom a figyelmet arra, hogy nemcsak a család, hanem az iskolai környezet is jelentős segítséget nyújthat az idősek és fiatalok közeledéséhez. Most főként a fiatalabb generációhoz szólók, hogy hívjuk meg idős rokonunkat, ismerősünket egy-egy órára, hogy meséljenek a hagyományaikról, régi szokásaikról, élettörténetükről vagy mesterségükről, mely által átadhatják kulturális örökségük kincsit.

A fiatalabb generációt, akikkel idősek élnek együtt, arra bíztatom, hogy ne akarják megváltoztatni az idős ember szokásait, ne akarják átnevelni, hanem legyen az idősekhez kedves szavuk, türelmük és meghallgatásuk.

Összegzésképpen csak annyit mondanék el, hogy az Idősek világnapját 1991-ben szervezte meg először az ENSZ (Egyesült Nemzetek Szervezete). Azon kell dolgoznunk, tevékenykednünk mindannyiunknak, hogy az idős emberre évente ne csak egy napig irányuljon a figyelmünk. Az idősek az év minden napján érezzék a család, a társadalom megbecsülését. Érezzék, hogy szükség van az évek során felgyűlt tapasztalatokra, a megélt helyzetekre, melyek nem sűríthetők egyetlen elmondott történetbe.

Kedves jelenlevők, azt kívánom, hogy példamutató életet éljünk, hogy majd mi is adatközlők, történetmondók, élő lexikonok és mindenekelőtt emberebb emberekké váljunk.

Bartha Bella

Porka Néptáncsoport