|
A reformáció a 16. században, Nyugat-Európában a katolikus egyház hibáinak bírálatával és hibáira való reakcióként indult mozgalom. A 15–16. századokban végbemenő gazdasági, társadalmi és politikai változások, a reneszánsz és a humanizmus eszméinek elterjedése következtében megváltozott a vallással kapcsolatos magatartás. Egyre fokozódott a katolikus egyház bírálata.
 Luther Márton először az általa megfogalmazott 95 tézissel hívta fel a figyelmet a hibákra, majd fokozatosan távolodott el a római vezetéstől. Ezzel egy időben Ulrich Zwingli, majd Kálvin János Svájcban is elindította új, független vallási mozgalmát. E mozgalmak tagjait a pápasággal szembeni tiltakozás („protestálás”) miatt protestánsoknak nevezték, a kereszténységnek ekkor kialakuló nagy ága a protestantizmus. A reformáció egyes irányzatainak szétválása a különböző protestáns egyházak, felekezetek kialakulásához, majd megerősödéséhez vezetett. Ezek közül az evangélikus egyház (más néven lutheránus egyház) és a református egyház a legismertebbek. Befolyása megtartása érdekében a katolikus egyház az ellenreformációval válaszolt.
Az egyháztörténetben a reformáció azon világtörténelmi események egyike, amelyek hatása az újabbkori műveltség minden ágában kisebb-nagyobb mértékben felismerhető, s melyek nemcsak az egyházi, de a politikai élet körében is jelentős változásokat idéztek elő. A világ fejlődésének több fontos tényezője, egymással szoros együtthatásban indította be ezt a folyamatot. Ilyen tényezők voltak a könyvnyomtatás feltalálása, a nagy földrajzi felfedezések, a világnézet bővülése, de mindennél fontosabb volt a tudományok és művészetek 15. századi újjáéledése. Az egyházi reformok igényét a középkori eretnekmozgalmak és a kolduló szerzetesrendek alapítása már korán jelezte. Fontos szerepet játszott a folyamatban a konstanzi és a bázeli egyetemes zsinat, amelyeken a katolikus egyház főpapjai és hittudósai erélyesen kiálltak az egyház megreformálásának fontossága mellett. A John Wycliffe és Husz János által hirdetett vallásjavítási tanok szintén igen nagy hatással voltak a vallásos alapeszmék átalakítására. Luther Márton Luther Márton Ágoston-rendi szerzetes,majd 1514 óta nem csak a wittenbergi teológia professzora, hanem prédikátor is a várostemplomban, ezért az emberek lelkével és lelkiismeretével is neki kell törődnie. Bizonyos idő után észrevette, hogy sokan wittenbergiek közül nem hozzá járnak gyónni, hanem a brandenburgi és anhaltsi városokba utaznak búcsúcédulát (elsősorban a Peter búcsúcéduláit) vásárolni. A búcsúcédula árusítása – amely tulajdonképpen a gyónást helyettesítette –, a lelki üdvösség megvásárlását jelentette, amit Luther teljes mértékben helytelenített. Szilárdan hitt abban, hogy mindenkinek egész életében Isten kegyelmében alázatosan bízva kell élnie.A búcsúcédulákkal való kereskedés 1507-től kezdve drámaian megnőtt, mert a római kúriának és a búcsúlevelek németországi árusításával megbízott Albrecht von Brandenburg püspöknek egyre gyakrabban akadtak pénzügyi problémáik. Johann Tetzel dominikánus szerzetes Anhalt és Brandenburg tartományokban árulta a búcsúcédulákat, mint egy vásári kofa, ezért sok legenda keletkezett róla. A korabeli tudósítások szerint Tetzelnél még a halottak bűneit is meg lehetett gyónni. Tetzel szólásmondása volt: „Wenn das Geld im Kasten klingt, die Seele in den Himmel springt”, azaz, „Amint a pénz a ládában csörren, a lélek rögtön a mennybe röppen”. Luther ezt élesen elítélte és heves tiltakozás váltott nála ki. 95 tétel kihírdetése 1517. október 31-én Wittenbergi vártemplom kapuja 1517. október 31-e elõtt Luther már többször is prédikált a búcsúcédulák kereskedelme ellen. De ezen a napon – miután a búcsúcédula instrukcióját elolvasta – írt egy levelet egyházi feletteseinek Abban reménykedett, hogy a nézeteltéréseket és visszaéléseket megszüntetik. A levélhez csatolta 95 Tételét, melyet disputájának alapjául szánt. A szöveg kinyomtatása után - a németek pattanásig feszül reformvágya és az épp akkor történt mainzi búcsúpénzbotrány miatt - pápaellenes mozgalmat robbantott ki. Az, hogy ezen a bizonyos napon Luther a tételeit hangos kalapácsütésekkel valóban kiszegezte-e a wittenbergi vártemplom ajtajára, kérdéses, de legenda szól errõl is. A 95 tételt dr. Zsigmond Árpád fordította magyar nyelvre latinból, mely itt olvasható. Reakciók a tételekre Luther tételeit püspökein kívül néhány barátjának is elküldte. A reakció nem volt azonnali. 1517 végére tételei nyomtatásban is megjelentek Lipcsében, Nürnbergben és Báselben egyaránt. Egyes humanista tudósok és fejedelmek egyetértettek vele, de a római kúria a tételeket teljes mértékben elutasította. Legnagyobb kritikát magától Tetzeltõl kapta, aki már halállal is fenyegette és azt követelte, Luthert is égessék meg, mint Huszt Jánost. A püspökök reakciója lassú volt és óvatos. Elõször a pápát értesítették a "lázadásról", majd Luther feletteseit kérték meg, hogy csillapítsák le õt. A Luther által ismertetett hibákat néhány püspök a reformáció elején még elismerte. Események 1519-ig Luther kénytelen volt az egyre növekvő nyomás miatt a tételeit további írásokkal pontosítani és tisztázni. 1518-ban Luther kifejtette, hogy tételeivel a visszaéléseket akarta megszüntetni, nem pedig a pápaság intézményeit megtámadni és megingatni. Annak bizonyítása érdekében, hogy ő továbbra is az Egyház hű fia akar maradni, 1519-ben kijelentette, hogy a pápa az egyház feje. A lavinát azonban már nem lehetett megállítani. A pápai kúria keményen reagált és 1518-ban megbízta az eretnekbíróságot Luther ügyének kivizsgálásával. 1519-ben még nem tettnek semmit Luther ellen, ugyanis a császár, I. Miksa meghalt és az ország a császárválasztással volt elfoglalva. V. Károly megválasztása után a harc újult erõvel folyt tovább. A tételeknek rendkívüli hatása volt: futótűzként terjedtek a Német-római Birodalomban, és számtalan hívet szereztek maguknak.
|
