|
Magyarország legnagyobb szabadtéri találkozóját szervezi Bösztörpusztán a Magyarok Szövetsége A Magyarok Szövetsége az ország legnagyobb szabadtéri találkozóját szervezi meg társadalmi összefogásból idén augusztus 21-23-a között Kunszentmiklós-Bösztörpusztán - jelentette be Vukics Ferenc, a Magyarok Szövetsége elnöke sajtótájékoztató keretén belül 2009. július 16-án Budapesten, a Fortuna hajón. Felsorolni is sok, mi minden kerül terítékre a három nap alatt, de lesz ezer őstermelő és kézműves országos vására, Magyar Találmányok Háza, a legfrissebb magyar találmányok bemutatója, az elektromos autótól a hordozható repülőgépig. A Pusztaegyetemen 77 neves magyar tudós, és közéleti ember előadását hallgathatják meg az érdeklődők. A Nemzeti Könyvnapok, Nemzeti Könyvkiadók találkozóján neves írókkal, költőkkel találkozhat a nagyérdemű. A Nemzeti Filmszemlén kiosztják a Szilaj Csikó Díjat, s bemutatják az elmúlt öt év legjobb magyar filmjeit. Megszervezik a kárpát-medencei táncegyüttesek találkozóját, a harcos magyarok, harcművészeti bemutatóját, több tízezer magyar történelmi, települési és nemzetzászló találkozóját. Felvonul a Magyar Nemzeti Lovas Díszalegység több száz lovassal, de lesz lófuttatás és lóvásár is. A Nemzeti Érdek Program bemutatóján hat óriás sátorban mutatkoznak be a 13 tagozat képviselői. A gyógyítsuk meg Magyarországot címet viselő program keretén belül több száz természetgyógyász, orvos, csontkovács segít a rászorulóknak. Lesz Szent Korona Zarándoklat földön, vízen, levegőben, Tűz-Szer-Tar-Tás, közös templom építéssel, több száz dobos részvételével, illetve kézműves foglalkozások 200 kézműves segítségével. S hogy ne csak a szellem, de az ízek birodalmába is eljuthasson az a százezer ember, akit várnak augusztusban Bösztörpusztára, a Főzzük ki együtt, Magyar Ízek találkozóján 5000 literes bográcsokban főznek majd az asszonyok, illetve a szakácsok. A háromnapos magyar-magyar találkozón kisütik az Ország Kenyerét, vagyis kenyérsütést tartanak több tucat kemencében. Az ötletek tárháza végtelen, a zenei koncerteken fellépnek az Ismerős Arcok, a Dobogókő, a Szilaj dobkör és a Vágtázó Csodaszarvas együttesek stb, s a soha meg nem szólalók, ám szerepelni vágyók is szóhoz juthatnak a Mondja ki az Igazát hordó szónoklatok révén. Benis Miklós, a Magyarok Szövetsége alelnöke kijelentette: - Augusztusra elkészül az első valódi civil országprogram, amely a magyar társadalom széles tömegei által támogatott megoldásokat tesz le a nagyközönség elé. Megkezdődött a Magyarok Szövetsége Nemzeti Érdek Programjának és a Magyar Nemzetstratégia Szövetség programjának végső egyeztetése. Augusztus elején társadalmi vitára bocsájtják a 850 civil szakértő hét hónapos munkájának eredményét.. A Kunszentmiklós-Bösztörpusztai találkozó mottója Szabó Dezső író gondolata: "Minden magyar felelős minden magyarért..." E neves gondolat jegyében várják a szervezők magyar testvéreiket Bösztörpusztára 2009. augusztus 21-23-ra! Forrás: http://www.magyarokszovetsege.hu/content/az-orszag-legnagyobb-szabadteri-talalkozojat-szervezi-boesztoerpusztan-magyarok-szoevetsege Aki szeretné megtekinteni a tavaly megrendezett II. Magyar- Madjar találkozóról szoló eseményeket az látogasson el a következő címre: http://www.kurultaj.hu/node/711 Ehhez kapcsolódik három kisfilm is: http://www.youtube.com/watch?v=xT5RSo1RY3E http://www.youtube.com/watch?v=Z72VIMeKo2I http://www.youtube.com/watch?v=8eKxvm0A4zs Írta:Borbély István |